2010. december 11., szombat

Seven Days Monday - Thursday


セブンデイズMONDAY→THURSDAY

Cím:
Seven Days: Monday - Thursday
Készítette:
Tachibana Venio
Kiadás éve:
2008
Seiyuu:
Nakamura Yuuichi x Fukuyama Jun



Mostanában Nakamura Yuuichiért ( Yuukyan) vagyok oda, persze többek között, most csupán ő az új kiszemelt áldozatom ha lehet így mondani.
Nos, hát ez a BLCD is megérdemel egy megemlékezést.
A történet maga egy iskolai szerelemről szól, egy roppant furcsáról. Van két fiú, akik nagy népszerűségnek örvendenek a sulijukban, az egyikük felsőbbéves, és arcáért megőrülnek a lányok, a másik pedig inkább botrányairól. Seriu ugyanis régen járt egy lánnyal, aki mellesleg a bátyja csaja volt, és a nőci szépen kettővel akart volna kavarni. Ebből az sült ki, hogy a fiú beleszeretett, de a lány csak játszott, és a vége persze szakítás lett, de azóta is keresi- hívogatja a csaj, aki rettentően már megbánta tettét. *kacag*
Hát, és Seriu eztán arról lett híres -tán hogy elfeledje a lányt-, hogy aki Hétfőn azt mondja neki járjunk, azzal úgy is tesz, bárki legyen is az.De hogy a csavar meglegyen, csupán vasárnapig, akkor szakít vele, és soha többet nem keresi fel.
Shino is meghallotta ezt a pletykát, és kíváncsiságból ő is kipróbálja tényleg igaza-e. Eztán járni kezdenek, amolyan édes módon, hogy hazakíséri, elmennek vásárolgatni, és iskolában szünetben mindig vele ebédel.
Lassan arra ébrednek valóban szerelmesek egymásba, de nem vallanák be semmiképpen. Shino leteremti Seriut, hogy ne vegye fel a telcsit, ha ex-barátnője hívja, és ezzel megbékél, hátrahagyja maga mögött a múltat, és már csak azon fáj a feje mitévő legyen Shinóval.( a csaj egyébként a bátyjával mégis összejött, sírt meg minden T_T)
Megtörténik a "véletlen" csók, ahogy Shino nevezte, abszolút szűziesen. A CD pedig Csütörtökkel bezárólag véget ér.
A másodikat még nem hallgattam meg, de remélem abban lesz több a smacizásnál :P
Yuukyan hangjáért megőrülök, annyira mély, és kyaaa, imádom!
A végén van freetalk, abban Jun-Jun még egy kis kvízt is feltesz nekünk, akik olvasták a regényt.